Miután váratlan hívást kap felfedező őseitől, legénysége élén Vaiana nagy utazásra indul, s természetesen vele tart Maui is. Óceánia távol eső vidékein, rég elveszett vizeken át visz az útjuk, ahol olyan kalandokba keverednek, amilyenekről Vaiana még csak nem is álmodott.
A „Mufasa: Az oroszlánkirály” című filmben Rafiki elmeséli Mufasa legendáját Kiarának, Simba és Nala lányának, Timon és Pumbaa segítségével. A visszaemlékezésekben a történet Mufasát egy árva kölyökként mutatja be, aki elveszett és egyedül van, mígnem találkozik egy Taka nevű oroszlánnal – a királyi vérvonal örökösével. A véletlenszerű találkozás egy rendkívüli, sorsukat kereső csoport utazását indítja el – kötelékeiket próbára teszik, miközben összetartanak, hogy elkerüljék a fenyegető és halálos ellenséget.
Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó. Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt… …a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival. Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatal ember életét – és még a gyerekeikét is.
Herendi legújabb romantikus vígjátéka a Futni mentem. Főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Apró probléma, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra. Az anya és lányai mellett ráadásul a rokonokat és barátokat is váratlanul éri a nők lehetetlennek tűnő vállalkozása.

DECEMBER 21 | SZOMBAT | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
---|---|---|---|---|---|---|
Vaiana 2
animáció, kaland, vígjáték (6) |
||||||
Mufasa: Az oroszlánkirály
animáció, családi, kaland (12) |
||||||
Hogyan tudnék élni nélküled?
musical (12) |
||||||
Futni mentem
dráma, romantikus, vígjáték (12) |
||||||
DECEMBER 22 | VASÁRNAP | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Vaiana 2
animáció, kaland, vígjáték (6) |
||||||
Mufasa: Az oroszlánkirály
animáció, családi, kaland (12) |
||||||
Futni mentem
dráma, romantikus, vígjáték (12) |
||||||
Hogyan tudnék élni nélküled?
musical (12) |
||||||
DECEMBER 23 | HÉTFŐ | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Vaiana 2
animáció, kaland, vígjáték (6) |
||||||
Mufasa: Az oroszlánkirály
animáció, családi, kaland (12) |
||||||
Futni mentem
dráma, romantikus, vígjáték (12) |
||||||
Hogyan tudnék élni nélküled?
musical (12) |
||||||
DECEMBER 24 | KEDD | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Mufasa: Az oroszlánkirály
animáció, családi, kaland (12) |
||||||
Vaiana 2
animáció, kaland, vígjáték (6) |
||||||
DECEMBER 25 | SZERDA | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |