Jön a Jurassic Park: Világuralom első „előzetese”, benne tollas dinók

2021. jún. 14

Amerikában a Halálos iramban 9. IMAX-vetítésein lehet majd megtekinteni a Jurassic Park: Világuralom első előzetesét, ezzel a gyártó Universal stúdió optimalizálta is a marketingcsapást, mert a Halálos iramban új részét rengetegen akarják már látni, és megkapják vele a dinókat is.

Rögtön helyesbítenünk is kell, mert nem előzetesről van szó, hanem kedvcsinálóról, amely ötperces betekintést enged a filmbe, köztük olyan részleteket is bemutatva, amelyekhez hasonlókat még nem láthattunk. A nézők elé tárul, hogyan nézett ki a világ 65 millió évvel ezelőtt, a krétakorban, amikor még nem DNS-mintából kitenyésztett dinók, hanem valódi őshüllők uralkodtak a Földön. Megjelenik a vásznon jó pár eddig nem szerepeltetett faj is, például tollas dinók.

Természetesen nem véletlen, hogy a kedvcsináló IMAX-formátumban kerül a nézők elé. „A mozirajongók nagy álma válhat valóra, hiszen két feledhetetlen IMAX-élményt kapnak egy jegy áráért” – mondja Jim Orr, a Universal Pictures moziforgalmazási üzletágának igazgatója.

„Gyerekkorom óta szerettem volna tudni, hogyan éltek a dinók annak idején a természetes élőhelyükön – állítja el Colin Trevorrow, a film rendezője, executive producere és társ-forgatókönyvírója. – Beletelt pár évtizedbe, de végre itt van előttünk az eredmény. Ez a kedvcsináló csak egy kis betintés abba, hogy milyen elképesztő filmet készítettünk.”