Vin Diesel évekig titkolózott, de most színt vallott

2023. máj. 27

Már jó ideje előkészületben van a női főszereplőkre írt Halálos iramban, jelentette be Vin Diesel. Ez eddig csak lehetőség volt, amit Donna Langley, a száguldós sorozatot gyártó Universal Studios elnöke emlegetett néhányszor azzal kapcsolatban, hogy a 2001 óta futó széria a tizedik, dupla résszel véget ér ugyan, de maga a történet folytatódik valamilyen formában. A sorozatot főszereplőként és producerként jegyző Diesel azt is elárulta, hogy már 2017 óta dolgozik a feminista Halálos iramban-epizódon, és több spin-off, azaz olyan film is előkészületben van, amely valamelyik főhős történetét meséli tovább.
Ez voltaképpen nem is olyan nagy meglepetés annak fényében, hogy Diesel és Michelle Rodriguez a minap a Halálos iramban 10. római díszbemutatóján arra utaltak, hogy a tizedik rész talán nem is dupla mozi lesz, hanem trilógiává bővül. A mostani bejelentéssel kapcsolatban a színésznő elmondta, hogy nem biztos abban, játszik-e majd az első sorozat lezárultával a további részekben. „Tovább kell adni a stafétabotot – mondta Diesel oldalán egy jótékonysági rendezvényen. – Már a hátsó ülésen kell helyet foglalnunk, ha jön a következő nemzedék. Így kell lennie annak érdekében, hogy ők határozhassák meg a jövőt.”
A Halálos iramban 10. egyik nagy meglepetése, hogy visszatér benne két korábbi fontos szereplő, akikről a rajongók már úgy gondolták, végleg el kell búcsúzni tőlük. (Nem áruljuk el, hogy kik ők.) Rodriguez ezzel kapcsolatban elmondta, hogy egyikük visszatérését már az előző részekben is tervezték, de a jelenetei végül nem kerültek be az adott filmekbe. Diesel elégedetten jegyezte meg, milyen nagy örömmel figyelte, amint a vetítésénen üdvrivalgás tört ki, amikor az eltűnt szereplők megjelentek a vásznon.
A Halálos iramban 10. igazolta a várakozásokat, első hétvégéjén csaknem 320 millió dolláros összbevételt ért el, így már egy hét alatt profitot fog termelni, túlszárnyalva a szédítő 340 millió dolláros költségvetést, amibe az utolsó dupla – vagy tripla – rész került.